Ma szabadnapot vettem ki, tekintettel arra, hogy J. az asszisztensem hazautazott, Manchesterbe és mivel a másik asszisztens éppen iskolában van nem volt ki asszisztáljon. Ezért a mai napot arra szántuk, hogy elmenjunk ide-oda Gy. munkájával kapcsolatban. Persze I. küzdelmes beszoktatása kicsit keresztbe tett nekünk. Nagyon nehezen szokja az ovit. Sír, visít, toporzékol. Ott kell legyünk vele néhány napot, hogy megszokja a környezetett. Ma én maradtam, amíg Gy. elment az egyik potenciális munkahelyre, ahol ezuttal sem tudtak sokat mondani, de ő már rákérdezett, hogy szerezze-e meg az engedélyt egyedül, vagy várjon rájuk. Azt tanácslták, hogy keressen meg egy embert, aki segiteni fog, mert ő foglalkozik a külföldi diplomák és oklevelek elismerésével. Nem magyarázták meg, hogy pontosan hova is kell menni, ezért kb három helyen is voltunk, mire a megfelelő személyt megtaláltuk. Nem tudott velunk foglalkozni, mert nagyon el volt foglalva, de felírta a telefonszámainkat és hétfőn fel fog hívni, hogy megbeszéljen Gy. -vel egy időpontot, amikor átnézik a papírokat meg minden. Bizzunk benne. Bár én ezeknek akkor sem hiszek, ha kérdeznek. És nem azért mert rosszindulatuak lennének, hanem azért mert közömbösek. Nem igazán érdekli őket, hogy valaki már egy éve itt van munka nélkül és nem tud már mihez kezdeni magával. Mivel a legtöbb embernek itt szinte semmi iskolája nincs, a gimnáziumot kivéve, könnyen találnak munkát, mert ilyen élő joly jokerek. Mindegy nekik, szinte, csak legyen elég szabadidejük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése